Szakad, nem szakad?


Hányszor, de hányszor merül fel ez a kérdés, mikor arról dilemmázunk, szükségünk van-e vastagabb zsinórra, mert beeshet egy komolyabb példány, vagy nagyobb távolságra kell horgászni. Ez megint egyénenként változó, ki mire esküszik, én a vékonyabb zsinórok mellett teszem le a voksomat. Így ez az írás lehet, hogy egy kissé szubjektív, de talán lesz benne egy-két olyan gondolat, mely megfontolandó. Miért? Mert áttételesen a finomabb eszközökkel való horgászat a halak védelmét is szolgálja, és kisebb mértékben terheli a környezetünket.

Szóval, nem szakad. Pontosabban nem feltétlenül ez a vastagságbeli eltérés okozhatja a szakadást. A feeder, de a hagyományos békés halas fenekező horgászat során is nyugodtan használhatóak 20-23-as zsinórok. Ezen a téren a japán technológia verhetetlen, öles léptű fejlesztéseiknek köszönhetően számos olyan termékkel találkozhatunk, melyek szakító szilárdsága meghaladja az 5 kg-ot, ez pedig egy átlag horgász számára több mint elegendő. Sőt, ilyen zsinórokkal 10-20+-os halak is szákba terelhetőek.

Ezekből a számokból is látható, hogy a zsinór vastagsága és a kifogott hal súlya nincsen egyenes arányban egymással, vékonyabb zsinórokkal is lehet kapitálisnak mondható halakat fogni. Így bátran használhatóak a mindennapi horgászatok során olyan zsinórok is, melyek szakítószilárdsága „csak” 3 kg körüli. Az angol horgászok szívesen használják ezeket a zsinórokat, de a hazai vizeken is kiválóan teljesítenek verseny körülmények között is. Azt pedig tudjuk, hogy az egy más kávéház. Kiszerelésük általában 150 m-es, de, ha nem 100-120 m felett horgászunk, akkor ennek nincsen jelentősége, meg egyébként is alá lehet tekercselni.

Sokszor felmerül, akár már 50 m feletti horgászatok alkalmával is, szükséges-e a dobóelőke. No, ezen a téren is kellően megoszlanak a vélemények. Én azt mondom, hogy inkább 70 m felett, és akkor, ha nagyobb etetőkosárral horgászunk. Velem is előfordult, hogy a beledi tavon, átlagos távon, megtömött pellet kosár mellett egyszer kötöttem fonott dobóelőkét, másszor nem, és nem hiányzott. Persze, ha dobáskor nem megfelelő időben eresztjük el a zsinórt, akkor szakadhat, de akár a spiccünk is bánhatja a figyelmetlenséget. Egyre több tavon tiltják be a fonott dobóelőke használatát, így előtérbe kerültek a vastagabb fluorocarbon zsinórok, melyek nyúlása csekély. Tökéletesen megfelelnek a célnak, mivel bírják a terhelést, az előkét követő lágyabb és vékonyabb főzsinór pedig gondoskodik a nagyobb távolságok eléréséről. Ebben az esetben a 0,25 – 0,35-ös méretek az ajánlottak. A vastagságtól nem kell tartani, mert a fluorocarbon szinte láthatatlan és a mostaniak már kellően lágyak is.

Az utóbbi időben a teljesen átlátszó és víz-zöld árnyalatú zsinórok mellett megjelentek a színes változatok. Az előfutár a sárga volt, majd jóval később követte a piros, a kék, a zöld, barna és még sorolhatnánk. Ezek a színek állítólag nem zavarják a halakat, ezzel szemben változó fényviszonyok mellett is biztosítják a zsinórok jó láthatóságát.


Lehet, hogy néhány szaktekintély ezért meg fog kövezni,de szerintem ebben már van egy kis divat is. A magam részéről én maradok a természet közeli zöldes árnyalatoknál és a színtelennél. Igaz, az egyik orsómon van egy sárga, bocsi… A színnél viszont fontosabb, a vastagabbakat nyugodtan hagyjuk meg a bojlisoknak, nekünk elegendőek a mai modern 20-23-as zsinórok.

„Milkfish” – Kába Tibor